December 7-én a Földművelésügyi Minisztériumban megrendezésre került a HÍR program védjegy díjátadó gálája, ahol Dr. Nagy István miniszter-helyettes gratulációit fogadták a díjazottak.

Magyarországon 1998-ban a Földművelésügyi Minisztérium az Európai Unió Euroterroirs kezdeményezéshez csatlakozva “Hagyományok – Ízek – Régiók” (HÍR) elnevezéssel programot indított azzal a céllal, hogy létrehozza Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeinek gyűjteményét. A program keretében tudományos megalapozottsággal készült el Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeinek gyűjteménye régiónkénti és azon belül ágazati bontásban.
2009 óta a HÍR védjegyre pályázhatnak azok a termelők és előállítók, akiknek termékei legalább 50 éves múltra tekintenek vissza, valamint a hagyományos előállítási módon készülnek és egy adott tájegységhez kötődnek. A HÍR védjegy használatának célja a tájjellegű mezőgazdasági termékek ismertségének növelése.
Aldebrő Német Nemzetiségi Önkormányzata két termékkel is pályázott, az Aldebrői fojtottal és a Sült derelyével, melyekre elnyerte a HÍR védjegy használati jogát. Az okleveleket közösen vette át Juhász Józsefné, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Wingendorf János polgármester. Ezután a Német Nemzetiségi Önkormányzat több mint 100 főt látott vendégül a már védjegyes termékekkel.

Ezen a napon került sor a Földművelésügyi Minisztérium Darányi termében a 2017. évi Magyar Bor és Pezsgő Napja, Koccintás verseny díjainak átadására.Magyarország Legkedveltebb Borvidéki Települése cím birtokosa 2017-ben ALDEBRŐ lett,és mellé elnyerte az Egri Borvidék Legkedveltebb Települése címet is. Az okleveleket és a díjat Wingendorf János polgármester vette át.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://kekesonline.hu/2017/12/13/hagyomanyok-izek-regiok-vedjegyet-nyert-az-aldebroi-fojtott-es-sult-derelye/

HÍR védjegyet nyert az Aldebrői fojtott és a Sült derelye