“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”
(Goethe)
Maga Aldebrő község csak az 1740-es évek elejétől jött létre ezen a néven, a középkori Csal falu helyén, mely a török kortól pusztaként Debrő községhez tartozott. A Debrő helynév eredete a régi magyar nyelvben széles, lapos völgyet jelentő „debrő” főnév. A XIII. század folyamán Debrő az azonos nevű uradalom központjává vált. Az uradalom részét képezte Csal és Püspüki falu is. A debrői uradalom magvát – azaz
Debrő (másként Szentgyörgy, Tófalu, Német-Kál és Csal falvakat) először az Aba nemzetségből származó „Debrey család” vetette el, mert ő egyesítette azokat. A falu története szervesen kapcsolódik a debrői uradalomhoz.
A falu közelében Aldebrő – Mocsároson feltárt temető tanúsága szerint, a honfoglaló magyarok korán birtokba vették a stratégiai szempontból is jelentős területet. A Mátra vidéke a magyar honfoglalást követően a krónikás hagyomány szerint a kabar eredetű
Aba nemzetség szállásterülete lett. Debrő falu feltehetőleg már a XI. század első harmadában létrejött. Ekkor épült ugyanis itt a környék egyik legnagyobb és legjelentősebb temploma. A templom építtetője Aba Sámuel lehetett. A rangjához méltó templomot talán még trónra lépése előtt kezdte építtetni és rövid uralkodása után a meggyilkolt királyt, először ide temették 1044-ben. Ezután a terület hosszú ideig az Aba nemzetség birtokában volt. Ám Debrey István, a nemzetség tagja, aki 1397-től 1403-ig Zsigmond király kincstartója volt, 1403-ban a király ellenségeihez pártolt. Erdélybe menekült, ahol nem sokkal később meghalt. Ettől kezdve kézről-kézre járt a birtok.
1417-ben Zsigmond király engedelmével a környék falvait Kompolti István foglalta el.
1438 környékén, Albert király idejében a Rozgonyi családot, illetve a birtok másik fele részébe a néhai Debrey István fiát Debrey Imrét iktatták be. Debrey Imrének nem maradt fiú utóda, így az uradalom egésze a Rozgonyiaké lett. 1493-ban Rozgonyi István 10.000 arany forintért eladta Debrő várát és a hozzá tartozó Debrő, Csal stb. helységeket Kanizsay Györgynek, aki 1497-ben elcserélte Bélteky Drágffy Bertalan erdélyi vajdával.
1514-ben a Dózsa György-féle parasztháború során jelentős esemény színhelye Debrő és környéke. 1518-ban Drágffy Jánostól Perényi Imre szerezte meg a debrői – más néven Csali-várat, a hozzá birtokokkal együtt, amelyeket Mohács után Perényi Péter örökölt. 1537-ben I. Ferdinánd király Debrő várát és tartozékait párthívének Gúthy Országh Lászlónak adományozta. 1567-ben Gúthy Ország család fiúágon kihalt, ekkor Debrő a királyi fiscus kezébe került.
1544-ben az előnyomuló török pusztítások hatására Balpüspüki és Csal falvakat elhagyta lakossága. Feltehetőleg a jóval népesebb Debrőre költöztek. Soha többé nem népesültek be. Valószínűleg 1552-ben a török lerombolta a debrői (Csali) várat. 1575-ben I. Miksa király a koronára szállott romos állapotban lévő Debrő várát és tartozékait báró Ungnád Kristóf egri főkapitánynak elzálogosította. 1590-ben báró Ungnád Kristóf özvegye Losonczy Anna az uradalmat második férjének Forgách Zsigmondnak ajándékozta.1603-ban Felsővadászi Rákóczi Zsigmond megvásárolta lerombolt Debrő várát, minden tartozékaival együtt. Ettől kezdve Debrő a XVIII. század elejéig Rákóczi birtok és uradalmi központ lett. A Rákóczi szabadságharc bukása után II. Rákóczi Ferenc fejedelem birtokait a bécsi udvar elkoboztatta, s a debrői uradalom fele részét gr. Althan Mihály Keresztélynek adományozta. A másik fele megmaradt az Aspremont grófok kezén.
Báró Gyaraki Grassalkovich Antal királyi személynök 1740-ben megvette (így egy kézbe került) a már elpusztult Debrő várát és a hozzá tartozó debrői uradalmat. 1747. augusztus 22-én Grassalkovich Antal adománylevelet nyert Mária Teréziától a debrői vár és az egész uradalom királyi jogaira. Ez a tulajdonváltozás döntő mértékben befolyásolta a debrői uradalom és falvainak életét. Grassalkovich Antal első ténykedései közé tartozott az, hogy a gyér lakosságú területre megfelelő mennyiségű telepest hozzon. Ennek a telepítési akciónak volt a terméke Aldebrő létrejötte is.
1746-ban még csak az első betelepülők élnek a faluban. A népesség német, s igen kevesen tudnak magyarul. A falunak temploma nincs, a halottakat is Debrőre viszik át az ottani temetőbe. 20 év elteltével több mint négyszeresére nőtt a lakosság száma. A betelepedések lezárultak. Megépült 1760-ban a templom, mely karzattal és toronnyal is rendelkezik. A falu története az elkövetkezendő száz évben szorosan összefonódott az uradalom és a Grassalkovich család történetével.
1841-ben a Grassalkovich család kihalt fiúágon, ezután a debrői uradalom III. Antal nővérének fiára, gróf Forgách Antalra szállt. A Grassalkovich-féle debrői uradalmat 1776-tól az Orczy család, ezután Kaán Sámuel és társa, szitányi Ullmann Móric bécsi kereskedők, majd grófKárolyi György vették bérbe. Az utolsó bérlő gr. Károlyi György 1847-ben megvette az uradalmat, s Aldebrő falut is gr. Forgách Antaltól.
Aldebrő lakosságának megélhetési alapját a dohánytermesztés és a szőlőtermesztés képezte. Ennél azonban sokrétűbb volt gazdasági tevékenységük. Saját ellátásuk érdekében foglalkoztak kertjeikben és szőlők alján, gyümölcs- és zöldségtermesztéssel, valamennyi dinnye és krumplitermesztéssel, ruházkodásukhoz lent és kendert termesztettek.A növénytermesztés mellett tenyésztettek szarvasmarhát, lovat és sertést, tartottak méheket is. Az aldebrői címerből jól kivehető, hogy mivel is foglalkoztak.
A falu gazdasági életéhez hozzá tartozott a személyes szükségletek kielégítésre szolgáló kézműves tevékenység. Aldebrő belterületétől Keletre húzódott É-D-i irányban a Malom ér vagy más néven a Malom vize. Ezen volt a földesúr tulajdonában lévő vízimalom, ahol a falu lakosai, gabonájukat őrölték. Más iparosokról és kereskedőkről csak elvétve van adat(kocsmáros,molnár,mészáros,kerékgyártó)Ennek az volt az oka, hogy a hagyományos berendezkedésű paraszti gazdaság az egész feudalizmus alatt nagymértékben önellátó volt. Csak azt vették meg a vásárokon, vagy a városi boltokban, amit nem tudtak maguk elkészíteni. A mezőgazdasági eszközök, s a szekér vasalását készítette csak a kovács.
A férfiak faragtak, ácsoltak, maguk kötöttek, szalmából, vesszőből vagy gyékényből. Az asszonyok a ruházkodás alapját, a kendert és a lent maguk termelték, törték, tisztították, fonták, szőtték. Ebből készült az egész család ruhája, melyeket maguk varrták, hímezték.
Az oktatásra találunk utalást már 1767-ből. A tanítás nyelve Aldebrőn magyar és német volt. Az iskola építéséről semmi biztos adatunk nincs. Az viszont kétségtelennek tűnik, hogy a XVIII. század végén az épület már állt.
A falu lakosságát súlyosan érintette az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Először az, hogy az V. Ferdinánd király által 1848. április 11-én szentesített törvények kapcsán, konfliktusba kerültek gróf Károlyi Györggyel, a falu volt földesurával, mely konfliktusuk csak 1860-ban zárult le teljesen. Másodszor érzékenyen érintette a falut a forradalmi honvédséghez bevonult fiainak hiánya, de a legnagyobb csapást a hadak járása jelentette. A szabadságharc Aldebrőt érintő eseményei közül kiemelkedő volt a kápolnai csata.
1850 és 1950 között folyamatosan változott a népesség a be- és elvándorlások, háborúk miatt. A lakosság majdnem 90%-a mezőgazdaságból élt. A szántóterület 70-75%-án gabonatermelés és kukoricatermesztés folyt. Jelentős volt a takarmánynövények vetésterülete is, illetve az állatállomány (szarvasmarha, sertés, juh, baromfi, méh). A XIX. századi ismert adatokhoz képest nagyon visszaesett a dohánytermesztés. Viszont a szőlőtermesztés és a borkészítés virágkorát élte. Ebben az időben a községi bíróval együtt a jegyző képviseli a községet és a községi elöljáróságot.
Aldebrő a történelmében mindig is domináns helyet foglalt el a mezőgazdaság. Ez a tény az 1950-es évek után se változott, de a település fejlődésére is rányomta bélyegét a szocializmus építésének országos jelensége. A kor sajátosságainak és elvárásainak megfelelően változott a település arculata, például a mezőgazdaságban a feudális önellátó rendszert felváltották a termelőszövetkezetek.
Fontos még megemlíteni, hogy 1950- 1958-ig Tódebrő néven egyesült Aldebrő és Tófalu. 1958-tól Aldebrő újra különvált Tófalutól és önálló tanácsú község lett.
A tanácsrendszer szovjet mintára az 1950. október 22-i választásokkal kezdődött. A falu közigazgatásának szerkezete ennek alapján épült fel.
A csapadékos években a Tarna folyó áradása rengeteg nehézséget okozott a település lakóinak. 1978-ban végleg kiépítésre került a Tarna gátrendszere. A helybéliek mindig is nagy figyelmet szenteltek a parkosításnak, virágosításnak, ezért nem is meglepő, hogy az 1968-tól a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottsága által meghirdetett versenyeken a település mindig előkelő helyet szerzett, és 1981-ben az elmúlt öt év virágosítási verseny első helyezette lett Aldebrő. A falu életéhez szorosan kapcsolódott az önkéntes tűzoltóság és rendőrség. A közbiztonsággal általában nem volt gond.
A településnek ebben az időszakban saját iskolája volt, nehézséget a szakképzett tanítók, tanárok alkalmazása jelentetett. 1970-ben állami támogatással új, négy tantermes iskola építésébe kezdtek, amelyet 1973. január 1-jén adtak át. Ebben az iskolában együtt tanulnak az aldebrői és tófalui gyerekek. Ez a mai iskola épülete, melyet természetesen azóta tovább újítottak, tornatermet és óvodát építettek mellé és korszerűsítették. Az általános műveltség emelését előadásokkal, rendezvényekkel, települési könyvtárral igyekezetek elősegíteni.
A településen Kultúrotthon működött, amelyben helyet kapott a mozi is. Itt lehetőség nyílt a helyi kultúrcsoportok színjátszására, ismeretterjesztő előadások, gyűlések lebonyolítására, ünnepségek rendezésére. Itt volt a községi népkönyvtár is, amelynek anyaga 1958 márciusától átkerült az iskolába. Aldebrőnek saját körzeti orvosa, védőnője, állatorvosa és fogorvosa volt és van ma is.
A honfoglalás kori letelepedést igazoló értékes leletanyagban gazdag temetőt 1962-ben Bátonyi Mihály iskolaigazgató bejelentése nyomán tárták fel a Mocsáros homokbányában, melynek anyaga ma az Egri Vármúzeumban tekinthető meg.
„Minden ember a földön a mában él,
Ám a szívében még ott lapul a múlt,
De megtalálja a holnap kapuját,
Ahová a mán keresztül vezet minden út.”
Máté Péter
Aldebrő-debrői vár
A fenti katonai térképen Al-Debrő és Tóthfalu között van egy négyzet alakú objektum, ami mellett az „Alte Schanz (régi sánc) és a „Cseli-Vár” szöveg olvasható. A környék történelmét feldolgozó írások (internetes honlapok) egy eltűnt földvárról, a Csali-, vagy Csala várról írnak, ami a Tarna-völgyében állott, egy Csal nevű faluban, melyet egyházi források Csalaváralja néven említenek.
A debrői vár történetével többször is foglalkozott az irodalom. Csánki Dezső a birtokra vonatkozó középkori okleveleket sorolja fel,Gerecze Péter csak említi a várat. Soós Elemér Csánki alapján ismétli meg a vár XV. századi adatait, majd a XVIII. századból a birtok további alakulását ismerteti. A vár birtokait 1411-től a megye monográfiája is tárgyalja.28 Pásztor József is ismerteti a történeti adatokat, de tévesen a Tarnaszent-mária-Várheggyel azonosítja.29 Heves megye műemlékeiben a vár történeti adatai mellett érdekesek számunkra az egykori Csal falura vonatkozó adatok is.
Debrő várát és birtokait 1411-től említik, a Debrei II. Mákján leszármazottjainak birtokaként a XV. században többször szerepel az oklevelekben, amikor a Rozgonyiaké. A XVI. században a Perényieké. Eger 1552. évi ostroma alkalmával Debrő falu és a vár elpusztult, utóbbi többé nem épült fel.
A vár helyének meghatározásában az irodalom nem egységes. A megye Borovszky féle monográfiájában a valóságnak megfelelően Aldebrő déli végére helyezik. Ezt támasztja alá Aldebrő és Tófalu 1783. évi térképe, amely a várat egyértelműen Aldebrő déli végében ábrázolja.
A vár romjait 171l-ben még látták, a XIX. század második felében azonban már csak egy halom és néhány kő maradt belőle. „Csalavár”-ként is említik, ezt a nevét a mellette egykor létező Csal falutól kapta. A falu első említése 1317-ből ismeretes, 1549 óta pusztává vált. 1701-ben Csalaváralja-puszta néven szerepelt. Aldebrő falu 1740-1743 között keletkezett az elpusztult Csalaváralja helyén. A régi Debrő falu ettől kezdve lett „Feldebrő”. A vár maradványai a XVIII. században Aldebrőnek még a déli végében volt, szabad területen, a falu házai azóta teljesen körbefogták. A község össze is épült a délen hozzá csatlakozó Tófaluval. A vár helye mellett, tőle északra, ma a Vár utca ágazik el a Fő utcából kelet felé.
A vár helyének téves meghatározásával többször is találkozunk az irodalomban. Pásztor József a vár helyét egy kis hegykúpon jelölte meg, melynek magassága 131 m. Közelebbről nem jelölte meg ezt a helyet, de Soós Elemér ennek alapján Feldebrő nyugati oldalán említi a vár helyét, feltehetően csak térképi adatok segítségével. Ott valóban van egy 131 m magas domb, jelenleg temető. Kiss Gábor is ugyanitt jelöli a vár helyét.
A temetődombon őskori várat is említenek,ennek azonban semmi nyoma a felszínen. Pásztor József sáncárkot, felvezető utat említ és szerinte nagy részét kőbánya pusztította el. Valószínű, hogy nem járt a debrői vár helyszínén és a Tamaszentmána-Várhegyet hozta tévesen kapcsolatba e várral.
1956 végén Galván Károly járt a vár maradványainál, pontosan meghatározta annak helyét. A vár eredetileg egy homokdombon állt, de ezt homokbányászattal kapcsolatban teljesen elhordták, helyén már csak egy nagy gödröt talált, részben vízzel borítva. A gödör nyugati oldalán a domb egy kis, 2,5 m magas részletét még látta. Itt 2. világháborús lövészárkokból gyűjtött XIV-XVI. századi cserepeket, köztük fenékbélyeges töredékeket. Ennél korábbi csak egy-két darab akadt, valamint cigányszegeket is talált. A leletek között nyolc darab lozicei eredetű díszkerámia töredéket is bevitt az egri múzeumba.
A várnak ma már nyoma sincs. A Vár utcától délre a kertekben egy nagy mélyedés látható a vár helyén. A Vár utca egyik házának udvarán mutattak egy nagy faragott követ, amely állítólag a várdombról származik. Úgy tudják, sok követ is elhordták innen építkezésekhez.